1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Malév Rt. éves rendes közgyűlése elfogadta a társaság 103 milliárd forintos bevételéről, illetve a 7,5 milliárd forintos veszteségéről számot adó 2001. évi beszámolóját, valamint az Átfogó Átalakítási Program végrehajtásáról szóló igazgatósági jelentést.

A válság hatásának mérséklésére a társaság vezetése azonnali intézkedéseket hozott, egyebek mellett felgyorsította az átalakítási program végrehajtását.

A közlemény szerint a program eddig megvalósított intézkedéseinek hatása éves szinten 8,2 milliárd forintot jelent. Mivel a program év közben kezdődött, ebből az összegből csak 1,6 milliárd forint javította a 2001. év eredményét. A Malév csoport létszáma 4.239 főről 3.751-re csökkent. A Társaság közgyűlése újraválasztotta az Igazgatósági tagokat, s egyben az Igazgatóság tagok sorába delegálta Váradi József vezérigazgatót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!