3p

Van egy autógyár, történetesen Japánban, aminek hatalmas természeti katasztrófák mellett még saját országának politikája is "betesz". A "csapások" ellenére a világ legnagyobb autóipari óriásának titulusát 2012-ben visszaszerezte.

A Toyota 2008-ban lett a világ elsőszámú autógyára, de nem sokáig élvezhette a trón kényelmét. A 2011-es "fekete év" rettenetes csapásokat hozott a japán óriásnak. 2011 második negyedévében a Toyota profitja 99 százalékkal csökkent a japán katasztrófák miatt, ezenfelül a thaiföldi áradások is keserítették a cég életét.

A katasztrófák okozta termelésvisszaesés mellett folyamatos visszahívásokat is kénytelen volt eszközölni a cég. Ha csak 2012 második félévét vizsgáljuk, négy visszahívási procedúrát jelentett be a Toyota: augusztus 2-án 778 ezer jármű az Egyesült Államokban; augusztus 6-án 160 ezer Kínában; október 10-én 7,34 millió a világ minden részében; végül november 14-én 2,7 millió gépkocsi szintén a világ több pontjáról.

Nem vásárol a haragos

A Toyota számára a nemzetközi politikai környezet sem volt túl szerencsés, hiszen néhány parányi sziget több tíz év után megfelelő indokot adott arra, hogy Ázsia két szuperhatalma, Japán és Kína alaposan összekapjon. A Szenkaku - kínaiul Tiaojü szigetek - miatti feszültség azt eredményezte, hogy Kínában felerősödött a Japán-ellenesség. A kínaiak bojkottálták a japán árukat, valamint a japán tulajdonú gyárakban is sztrájkokat, demonstrációkat hirdettek.

A Reuters becslései szerint a Toyota kínai eladásai 40 százalékkal csökkentek. A cég éves jelentésében közölte, hogy a visszaesés miatt nem teljesült a cég kínai 1 millió egységes eladási penzuma, sem az, hogy világszerte 10 millió gépjárművet értékesítsen.

Vissza a trónra

A viszontagságok ellenére a Toyota 2010 után ismét a világ legnagyobb autógyártója lett, ezzel letaszítva a GM-et a második helyre (9,29 millió eladott egység), míg a harmadik helyen a tavaly rekordévet záró Volkswagen-csoport szorongatja a két titánt.

A japán autógyár világelső címét annak köszönheti, hogy 2012-ben 23 százalékkal növelte a globális értékesítéseit 9,75 millió járműre. Érdekes, hogy a "mohónak" tűnő elemzők a jelenleginél többet, 9,91 milliós értékesítési volument vártak. Bár a jó eredményeket a kínai "mizéria" visszarántotta, az Egyesült Államok azonban fokozta. A tengerentúlon ugyanis a Toyota 27 százalékkal 2,1 millió járműre növelte értékesítését a tavalyi évben.

Nem kell több gyár

Bár a megpróbáltatások ellenére tavaly a japán vállalat hihetetlen számokat produkált, a 2013-as eredményeken egy szűnni nem akaró kínai bojkott sötét foltot hagyhat. Annyi bizonyos, hogy a Toyota a következő években meghúzza a nadrágszíjat. A Nikkei gazdasági lap arról írt, hogy a vállalat a következő három évben nem épít több gyárat, ellenben 2015 végéig a meglévő üzemek fejlesztésére, és a költségek csökkentésére fog összpontosítani. A társaság eddig szinte minden évben épített egy új gyárat: Japánban 30, az országhatáron kívül 50 összeszerelő üzeme van.

Nissan, Honda

A Nissan (Japán második legnagyobb gyártója) és a Honda (Japán harmadik legnagyobbja) is remek évet zárt tavaly. Előbbi értékesítési rekordot ért el, ugyanis 5,8 százalékkal növelte eladásait 4,94 millió járműre, utóbbi pedig 19 százalékkal 3,82 millióra.

Barnác Tamás
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!