Az ÁPV Rt. privatizációs koncepciója szerint egyenként adnának túl a Mahart utódcégein, írja a Népszabadság.
Az Állami Privatizációs Részvénytársaság illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy a tervek szerint halad a vállalat feldarabolásával létrehozott cégek értékesítése. Ennek ellentmond, hogy decemberben el kellett volna kezdődnie a privatizációnak. Az ÁPV Rt. azonban még februárban is adós a teljes koncepciót meghatározó döntéssel.
Ha darabonként adják el a vállalatot, ötven százalékkal nagyobb bevételre számithatnak, mintha egészben értékesítik, áll az ÁPV szakértőinek az Erste Bank elemzésén alapuló tanulmányában. Elsőként a folyami árufuvarozással foglalkozó Mahart-Duna-cargo Kft.-nek keresnek vevőt, mely tavaly 458 millió veszteséget termelt. A vállalat megvételére a Masped Rt. és a Plimsoll Kft. befektetőpárosa tűnik esélyesnek.
A Népszabadság információi szerint a kidolgozott pontozásos rendszerben a társaságra megajánlott vételár kilencszer nagyobb súlyt kap majd, mint a foglalkoztatási kötelezettségek. A belvizi áruszállitást a későbbi tulajdonosnak öt éven keresztül fenn kell majd tartania, írja a Népszabadság.
Kapcsolódó anyagok
Mahart: szétdarabolják és eladják
Jól halad a Mahart értékesítése
Darabonként keres vevőt az ÁPV Rt. a Mahartra
Az ÁPV Rt. privatizációs koncepciója szerint egynként adnának túl a Mahart utódcégein, irja a Népszabadság.