Egy német bíróság minapi határozata alapján Dieter Bohlen vesztett a MediaMarkt ellen indított perben. Bohlen azt kifogásolta, hogy engedély nélkül használták fel egy reklámban.
Bohlen azért emelt panaszt a bíróságon a MediaMarkt ellen, mivel az egy számítógépes-játék hirdetésben egy másik reklámból is közölt részletet. A kivágás a konkurens cég, a Bohlennel szerződésben álló Makromarkt reklámjából származott.
A bíróság indoklása szerint a MediaMarkt hirdetésében csupán Bohlen jellegzetes sérójára, illetve zakójára lehet ráismerni, s ez önmagában még nem jogsértő. A fotó csupán asszociálni enged arra, hogy az énekesről van szó, viszont nem láttatja őt személyes valójában. Azt pedig még a közismert énekes-producer sem gondolhatja komolyan, hogy saját "ismertető jegyeinek köre csupán a frizurájára és a zakójára korlátozódik", idézi a Der Spiegel a bíróság indoklását. A MediaMarkt-reklám végeredményben engedélyezett összehasonlítást tartalmaz, olvasható az ítéletben.
A mostani határozat tétje egyrészt az volt, hogy mely fél viselje majd a bírósági költségeket, másrészt a végső ítélet szempontjából is lényeges lehet.
Egy másik, mannheimi székhelyű bíróság korábban Bohlennek adott igazat.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyag:
A konkurensek is felhasználták Dieter Bohlent a reklámjaikban
Dieter Bohlen akkor is reklámoz, ha nem akar
Egy német bíróság minapi határozata alapján Dieter Bohlen vesztett a MediaMarkt ellen indított perben. Bohlen azt kifogásolta, hogy engedély nélkül használták fel egy reklámban.