Száz hazai játékfilm, régmúlt idők híradói és a 2006. január 1-je óta vetített összes magyar műsor elérhető bárki számára a napról napra bővülő úgynevezett NAVA-pontokról (Nemzeti Audiovizuális Archívum). Ha valaki szívesen megnézné az 1940-ben készült Göre Gábor visszatér című filmet, vagy éppen a Legyen ön is milliomos egyik korábbi adását, akkor elég felkeresnie például az ELTE Egyetemi Könyvtárát, ahol mindezt ingyen és bérmentve megteheti.
"A NAVA olyan az elektronikus műsorok számára, mint az Országos Széchényi Könyvtár a nyomtatott kiadványok számára" - mondta az mfor.hu-nak Kovács András Bálint, a Millenáris Parkban található intézmény igazgatója. A NAVA gyűjtőkörébe az öt országos sugárzású televízió és három közszolgálati rádió magyar gyártású műsorai tartoznak. Az adásokat folyamatosan rögzítik, így az érintett médiumoknak csak technikai problémák esetén kell külön megküldeniük az adott programokat. Bár a műsorszolgáltatók saját archívummal is rendelkeznek, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium alá tartozó NAVA gyűjteményével mégis egyedülálló lehetőségek előtt nyílt meg az út Magyarországon.
"Az elsődleges célunk nem a gyártás kiszolgálása, hanem az értékek megőrzése" - magyarázta az igazgató. "Archívumunk a többivel ellentétben nyilvános, aminek köszönhetően oktatási és kutatási célokra is felhasználható. Ezért is szeretnénk elérni, hogy a NAVA-pontok az ország összes könyvtárában és oktatási intézményiben kiépüljenek. A módosított szerzői jogi törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy közkincsé tegyük gyűjteményünket."
Az utókornak megőrizendő felvétlek között nem csak közszolgálatinak minősülő műsorokat találunk meg. A különböző valóságshow-k például a NAVA létrehozói szerint bemutatják a korabeli emberi gesztusokat, viselkedésformákat, szófordulatokat, amelyek szintén információul szolgálnak a kutatóknak. Ehhez hasonlóan a vetélkedőkből következtetni lehet a korra jellemző műveltségszintre, míg a reklámok a korszak fogyasztási javait dokumentálják.
Jelenleg harminc helyről érhető el az audiovizuális archívum, ám a pontok száma hétről-hétre bővül. Budapest mellett többek között Kecskeméten, Békéscsabán, Vácon, Szombathelyen és Pannonhalmán is megtekinthetők a rögzített műsorok. Ezeket azonban csak a helyszíneken lehet lejátszani, másolásuk nem engedélyezett. A dokumentumok jogszerű kezelését nem csak jogi, hanem technikai eszközökkel is igyekeznek garantálni, így elvileg nem törhető fel a NAVA rendszere.
Menedzsment Fórum