2p

Valóságos légi csatát vívott Európa két meghatározó légitársasága, a Lufthansa és a Ryanair vezetője kedden az első közép-európai repülési konferencián Varsóban - számolt be a Népszabadság.

Az összecsapás még a sokat látott közönséget is meglepte, pedig Európa legnagyobb diszkont-légitársaságát vezető Michael OLearyről köztudomású, hogy meglehetősen nyersen fogalmaz. Holdger Heatty, a Lufthansa igazgatóságának tagja ennek ellenére szinte provokálta őt, amikor előadásában arról beszélt, hogy a Ryanair gépei a "semmi közepén" szállnak le, és az utasoknak órákat kell bolyonganiuk, hogy megérkezzenek végső úti céljukra - áll a Népszabadság beszámolójában.

A fapados cég vezetője erre azzal vágott vissza, hogy a minőségi szolgáltatást hirdető Lufthansa ezer utasra vetítve harmincszor több csomagot veszít el, mint a Ryanair, a járatok pontossága 74 százalék, míg cégéé 90. OLeary beszédében dinoszauruszoknak nevezte a klasszikus légitársaságokat, amelyek kihalásra vannak ítélve.

Gönci János, a Malév vezérigazgatója egy kerekasztal-beszélgetésen ezzel összecsengve arra panaszkodott, hogy a magyar légitársaság piacvédelmi korlátozások miatt nem repülhet Belgrádba, illetve nehezen tud terjeszkedni az ukrán és az orosz piacon is. Gönci szerint a Malévvel együtt a oneworld légi szövetségbe tartó japán légitársaságnak kézenfekvő volna, hogy Budapesten alakítsa ki európai bázisát - írja a Népszabadság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!