A Signature brandet kizárólag szupermarketekben és alacsony áru boltokban való árusításra tervezték. Az új modellek a napokban kerültek tíz Tesco áruház kínálatába. Az áruházlánc és a ruházati cég egyébként négy éven keresztül pereskedett amiatt, hogy a Tesco engedély nélkül árusította az EU határain kívül, alacsonyan tartott áron a Levis termékeit.
A pert a brit kereskedelmi vállalat 2002-ben vesztette el. Az ekkor hozott ítélet értelmében az Unión kívüli árusítás esetén is ki kell kérnie a gyártó engedélyét. Egy évvel ezelőtt a farmer ruházati cég és a Tesco megegyezett, hogy Signature néven árulják majd a gyártó egyes cikkeit, az eredeti Levis termékeknél jóval olcsóbban a szupermarket-lánc egységeiben.
Más téren is változtat a Tesco: a Mark & Spencerhez hasonlóan a szupermarket-lánc is esélyt ad a megváltozott munkaképességűeknek az elhelyezkedéshez. Kétszáz munkahelyen vesznek fel Tesco áruházakba testi fogyatékos alkalmazottakat, hogy lehetővé tegyék számukra a munkatapasztalat megszerzését, illetve a 'rejtett tehetségek kibontakozását'. Judith Nelson személyügyi igazgató szerint minden területen igyekeznek feladatokat találni a hátrányos helyzetű munkavállalóknak.
(Menedzsment Fórum)
Diszkont farmereket fejlesztett ki a Levis és a Tesco
Együtt indít be új divatmárkát a Levi Strauss és a kiskereskedelmi áruházlánc, újonnan kötött megállapodásuk értelmében.