
Négy évre 56,5 millió fontos mezszponzori szerződést köt a Manchester United az amerikai AIG biztosítóval. Ha világrekordnak nem is számít a most nyélbe ütött üzlet, Angliában éves szinten ekkora összeget még egyetlen csapat sem kapott a támogatóktól.
Mint arról az mfor.hu is beszámolt, a korábbi támogató Vodafone az idei szezon végén lejáró szerződését nem kívánta meghosszabbítani. A mobilszolgáltató a manchesteri csapat mezén való szereplésért évente 9 millió fontot fizetett.
A mostani szerződésnek köszönhetően a Manchester United megerősíti helyét a világ élvonalában, kommentálta az ügyletet a klub vezetése. Az sem mellékes ugyanakkor, hogy a négy év alatt 81 millió eurónak megfelelő összegnek köszönhetően visszavehetik a Real Madridtól a szektor legjövedelmezőbb vállalkozása címét is a Vörös Ördögök.

Az elmúlt időszakban egyébként több értékes szponzori szerződés született, az MU egyik legnagyobb hazai konkurense, az Arsenal szintén megválik mobilos támogatójától az O2-től. A londoni gárda játékosainak trikóján augusztustól az Emirates légitársaság logója lesz, amelyért a közel-keleti cég évente 18 millió eurónak megfelelő összeget fizet. A Real Madrid szintén a közelmúltban állapodott meg a korábbi támogatójának, a Siemens Mobile-nak az utódjával, a BenQ-val. A mobilkészülék-gyártó cég évente 14 millió eurónak megfelelő összeget fizet majd a spanyol sztárcsapatnak.