TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Az idei év első négy hónapjában - a válság miatt - mintegy harmadával csökkent a hirdetési költés a rádiós piacon az előző év azonos időszakához viszonyítva, becslések szerint csaknem 1 milliárd forint hiányzik a kasszákból - írta pénteki számában a Világgazdaság.

Drámaian rosszul alakult a hazai kereskedelmi rádiók számára az első négy hónap. A válság nyomán zuhant a hirdetési költés, a Világgazdaság értesülései szerint a szektor egészében éves összehasonlításban szűk egyharmadával. Iparági bennfentesek becslései szerint körülbelül egymilliárd forint hiányzik a kasszákból. A bevételek viszszaesése mind több piaci szereplőt hoz gyászos likviditási helyzetbe. A VG értesülései szerint még a legnagyobbak között is van olyan rádió, amelynél előfordult az elmúlt hónapokban, hogy nem tudták időben kifizetni a béreket, sőt ugyanennek a cégnek a vezetése piaci pletykák szerint szabályosan könyörgött a médiaügynökségeknek, hogy hozzák előbbre a hirdetéseket és így a kifizetéseket.

A hirdetői aktivitás visszaesése persze az egész médiát sújtja, ám a rádiók az átlagnál jobban szenvednek. Szakértők szerint ennek oka abban keresendő, hogy a hirdetők – mint krízis idején mindig – a „nagy” médiatípusokba (és azon belül is a vezető médiumokba) koncentrálják a költéseiket, elsősorban is a televíziókba. „A tévék szabályosan elszívják előlünk a hirdetéseket” – számoltak be tapasztalataikról a piac szereplői. A televíziók által támasztott verseny másik hátrányos következménye a rádiókra nézve a hirdetési árak zuhanása. Az RTL Klub és a TV2 is rugalmas árképzési rendszert alkalmaz ugyanis, ha apad a kereslet, csökkennek az áraik, ez pedig a rádiós hirdetési piacra is hatással van, írja a Világgazdaság. 

Menedzsment Fórum

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.