2p

Az online álláskeresés előretörését mutatja, hogy mind több vezető állást hirdetnek az interneten - derül ki egy most publikált brit felmérésből.

[ajanlo=42][igazitas=left/] A totaljobs.com felmérése szerint, míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy az interneten keressenek vezető beosztású embereket, mára a helyzet nagyot változott. A vállalat által vizsgált közel tízezer pozícióból minden tizedikben középvezetőt kerestek, míg a hirdetések egy százaléka immár a felsővezetői szintet érinti. A folyamat eredménye, hogy amíg néhány éve harminc év alatti jelentkező csak elvétve volt az internetes állásközvetítők adatbázisaiban, addig ma már a 40 év felettiek is előszeretettel jelentkeznek. A felmérés szerint a webes álláskeresők átlagéletkora idén 34 év.

A magyar piacon az internet korlátozott elterjedése miatt elsősorban a fiatal diplomások számára kínálnak jó lehetőséget az online álláskeresők. Ez az a réteg ugyanis, amelyet könnyen el lehet itthon érni a világhálón keresztül. Ami a magyar piacot illeti, az állások mindössze 1 százalékát töltik be online, a legtöbben még mindig informális csatornákon keresztül - például ismerősök által - találnak munkát.

Kapcsolódó anyagok
Új év, új állás
Viták és tények az online állásbörzékről

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!