2p

Korrigálta pénteken megjelent cikkét a Magyar Nemzet: a napilap internetes kiadása szerint egyelőre mégsem árverezik el Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója tulajdonában lévő ingatlanokat.

Azokat - Kahler Frigyes, a Veszprémi Városi Bíróság szóvivője szerint - a lap korábbi állításával ellentétben egyelőre csupán biztonsági zár alá vették. Erről október végén döntött a bíróság, majd a fellebbezési határidő lejártával a bírósági végrehajtó megkezdte az ingatlanok zár alá vételét.

A bírósági szóvivő elmondta, a végrehajtó az ingatlan-nyilvántartási lapokra is átvezette a zár alá vételt, ami biztosítja, hogy ne lehessen elidegeníteni az esetlegesen megítélt kártérítés fedezetét.

A vagyonelemek elárverezésére csak a jogerős döntés után kerülhet sor, a megítélt kártérítés erejéig. "Amennyiben mondjuk készpénzben kifizetné az összeget, úgy minden ingatlana visszakerülne a tulajdonába” - idézi a napilap internetes kiadása a szóvivőt.

Kahler emlékeztetett: az állam részéről eddig tízmilliárd, a lakosság oldaláról ötvenmillió forint kárigény fogalmazódott meg. Azt viszont nem tudta megmondani, hogy az ingatlanok értékesítéséből befolyó összeg a kárigények mekkora hányadát fedezheti.

A lap birtokába jutott lajstromon több mint tíz ingatlan szerepel. Ezek közül négy a főváros közeli Solymáron, kettő Bicskén, egy a Pest megyei Nyáregyházán, egy major a Veszprém megyei Porván, egy másik ingatlan pedig a Fejér megyei Csóron található.

A vezérigazgatót tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsítják a vörösiszap-katasztrófával összefüggésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!