Magyarországon még nem divat a csalinak használt luxusajándék, az viszont egyre több beruházásnál gyakorlat, hogy csökkentik a kezdő részlet összegét, illetve eggyel több szakaszra bontják a fizetést úgy, hogy a legnagyobb [ajanlo=50][igazitas=left/] hányadot a használatbavételi engedély kézhezvétele után kell kifizetni.
Előfordul, hogy olcsóbban lehet megvenni a garázst, esetleg a közös költséget állják a vevő helyett egy meghatározott ideig.
A lakás árából azonban nem szokás engedni.
A Világgazdaság által megszólaltatott szakemberek szerint ma már fontos, hogy legyenek megkülönböztető jegyek. Azok egyelőre csak a jelzőkre korlátozódnak: csendes, családias, jó levegőjű, polgári stb.
A szolgáltatások köre nagyjából megegyezik, hiszen a legtöbb lakóparknál van portaszolgálat, kábeltévé, belső udvar, mélygarázs és biztonsági szolgálat.
Az új lakásokat vizsgálva, lakástípust tekintve, egyre kevésbé különül el a budai és a pesti oldal iránti kereslet.
A Duna mindkét felén a 41-60 négyzetméter közötti lakásokat keresik leginkább, majd pedig a 40 négyzetméter alatti garzonokat. A méret helyett továbbra is a szobaszám a meghatározó, írja elemzésében a Világgazdaság.
Egyre fontosabbak a megkülönböztető jegyek az ingatlaneladásnál
A pangó hazai lakáspiacon egyre nehezebb a tervezett idő alatt értékesíteni a lakásokat, a fejlesztők ezért kénytelenek egyedi kedvezményeket alkalmazni. Szakértők szerint egyre fontosabbak a lakóparkok megkülönböztető jegyei is.