Az Egyesült Államokban 114.5 millióan, vagyis az ország népességének 39 százaléka használtak valamilyen internetes keresőt január hónap során, olvasható az eMarketerben.
Nielsen/NetRatings felmérése során kiderült, hogy a legnépszerűbb kereső a Google, hiszen több mint 59 millióan választották az év első hónapjában. Közel 46 millióan használták a Yahoo! keresőjét, melyet a felhasználók 31, 38-a választott. A harmadik helyezett az MSN keresője, 44,6 millió felhasználóval, az ötödik az AOL keresője 23,3 millió amerikai internetezővel.
A választásokat elsősorban a lényeges információ felderítése motiválta, (a válaszadók 51,8 százaléka), 34,2 százalék a megbízható információk miatt döntött az általa használt kereső mellett. Mindössze a Nielsen kutatása során megkérdezettek 17,5 százalékát ragadta meg elsősorban a keresőoldal kialakítása.
A mind sikeresebb keresők a teljes online marketing bevételeknek egyre nagyobb részét teszik ki. Míg 2000-ben 1,3 százalékot adtak a fizetős keresők, addig 2003-ban már 30 százalékát tették ki az internetes reklámbevételeknek, 2005-re pedig 34,5 százalékban fognak hozzájárulni a bevételhez.
Egyre nő az internetes keresők piaci részesedése
Az Egyesült Államokban 114,5 millióan, vagyis az ország népességének 39 százaléka használtak valamilyen internetes keresőt január hónap során, olvasható az eMarketerben.