2p

2003-ban ugyan kissé javult az Európai Légitársaságok Szövetségéhez (AEA) tartozó társaságok, illetve a nagyobb európai repülőterek pontossága, ám a szakértők szerint még mindig sok a teendő, írja a Világgazdaság.

2002-ben a járatok 19,9 százaléka nem a menetrend szerint érkezett a célállomásra, tavaly ez a mutató csak nagyon kis mértékben javult, mert 19,1 százalékra mérséklődött. Az AEA elemzői ugyanakkor jó jelnek vélik, hogy egy öt éve tartó trendről van szó, 1999 óta folyamatosan apad a késések aránya, akkor még 30 százalékot tett ki. A pontatlan gépek aránya rövid időn belül várhatóan nem esik 15 százalék alá, elsősorban mert az európai légiforgalom enyhe növekedésnek indult, sőt, az olcsó légitársaságok terjeszkedése nyomán nagyságrendekkel megugorhat.

A legtöbbet a zürichi és az amszterdami repülőtéren kell az utasoknak várni, de sok késés jellemzi Heathrow-t és Münchent. Zürich mellett Isztambul, München, Bécs és Düsseldorf repülőterén folyamatosan romlottak a késési mutatók az év során. A két német város túlterheltsége mind nagyobb mértékű, noha például a bajor fővárosban megnyitották a korszerű második terminált, és több újítást is bevezettek a repülőgépek gördülékenyebb kiszolgálása érdekében.

A javulás részben a műszaki fejlődés következménye, sokkal összehangoltabb lett ugyanis a légiirányítás, illetve maguk a menetrendek is jobban simulnak egymáshoz, tudósít a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!