A frissen végzett diplomások harmada unalmasnak tartja a munkáját, negyedük pedig váltáson gondolkodik, idéz a BBC Online egy kutatást.
A The Teacher Training Agency felmérése szerint a pályakezdők 60 százaléka nem a képzettségének megfelelő pozícióban helyezkedett el. Legkevésbé a matematikusként végzettek veszik hasznát a papírjuknak: 86 százalékuknak az első állása nem kapcsolódik a szakmájukhoz.
A mintegy ezer brit végzős megkérdezésén alapuló felmérés szerint minden ötödik diplomás fiatal csalódott, 27 százalékuk szeretne állást változtatni, és 28 százalékuk unatkozik az első munkahelyén. Azok, akik valamely idegen nyelv szakon végeztek, ennél is gyakrabban, az esetek 34 százalékában találják szürkének a munkájukat. A pályakezdők fő problémája, hogy nem találnak intellektuális kihívást a munkájukban, és 51 százalék úgy érzi, nem tudja kihasználni az egyetemen megszerzett tudását.
Mary Doherty, a TTA vezetője szerint a felmérés alátámasztja, hogy nagyon sokan vesznek rossz startot, mikor megpróbálják beindítani a karrierjüket. Egyre több embernek csak második nekifutásra sikerül a megfelelő pályára kerülnie, ahol hasznosíthatja képességeit, tudását, és ahol lehetősége van fejlődésre. A 'diplomás túltermelés' jelensége miatt mind nehezebb a felsőfokú végzettségűek számára, hogy a szakmájukban helyezkedjenek el. Azoknak, akik pályakezdőként unják munkájukat, mindenképpen a karrierváltás ajánlott a TTA szakértői szerint.
(Menedzsment Fórum)
Egyre több pályakezdő startol rosszul
A frissen végzett diplomások harmada unalmasnak tartja a munkáját, negyedük pedig váltáson gondolkodik, idéz a BBC Online egy kutatást.