Nehéz idők járnak a klasszikus médiumokra, a brit napilapok teljes forgalma például harminc százalékkal csökkent az elmúlt húsz évben, húsz százalékkal az elmúlt évtizedben, és három százalékkal az elmúlt egy évben.
Ami az öt vezető tévécsatorna nézettségét illeti, szintén csökkenő tendenciát mutatnak a nézettségi adatok: az utóbbi tizenöt évben harmincnégy százalékkal, az utóbbi tíz évben pedig huszonöt százalékkal csökkentek. Ezzel egy időben a hirdetési bevételek is estek, az ITV esetében például negyvenöt százalékkal az elmúlt nyolc évben, és kilenc százalékkal tavaly. A szatelit-bevételek azonban növekszenek.
A rádiók szintén nagy, huszonhat százalékos csökkenésen mentek keresztül az elmúlt nyolc évben, amiből tizenhét százalékot csak az utóbbi negyedévben realizáltak. Az online hirdetések elmúlt tíz évbeli exponenciális növekedése ellenére 2008 utolsó negyedévében egy négy százalékos csökkenés volt tapasztalható, ezzel együtt ez a terület kiemelkedően jól teljesít.
A nyomtatott sajtó példányszáma ugyan nem csökken olyan roham mértékben, mint ahogy az internetes forgalom növekszik, amiből az következik, hogy az olvasószám – mind nyomtatott sajtó, mind online tekintetben – növekvő tendenciát mutat.