2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Együttműködési megállapodást írt alá a BKIK és a BGF, mellyel a már korábban is működő munkakapcsolatukat terelik hivatalos keretek közé - áll a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara sajtóközleményében.

Az aláíró felek célja a BGF (mint felsőoktatási intézmény) és a BKIK (mint gazdasági önkormányzati köztestület) kapcsolatában rejlő lehetőségek közös kihasználása annak érdekében, hogy a tevékenységük területéről (oktatás, képzés, kutatás) megvalósuló ismeretcserét hasznosítsák szolgáltatásaik során.

A jövőben a BGF vállalja, hogy segíti a BKIK tagjainak szakember-utánpótlását, kutatási és fejlesztési igényeinek kielégítését, az innovációs lehetőségek felkutatását, abban való közreműködését.

A BGF együttműködik a BKIK-val a kamarai tagok közgazdász-továbbképzési feladatainak megvalósításában. Segíti a BKIK-tagság naprakész továbbképzésének biztosítását. Tájékoztatja a BKIK-t a hazai és uniós források terhére történő közgazdasági-államigazgatási elképzelésekről. Kiemelt feladatának tekinti az uniós pályázati munkában való együttműködést. Támogatja a BKIK oktatási, képzési és szakmai anyagainak kidolgozását, valamint azok oktatási anyagként történő felhasználását.

A BKIK továbbá vállalja, hogy tagjai körében - a főiskola hallgatói számára - külön megállapodás alapján szakmai gyakorlati képzőhelyeket szervez, valamint általában is segíti a hallgatók munka világába történő beilleszkedését.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!