A súlyos problémákkal küzdő Levi's a fiatalos öltözékeiről ismert Dockerst elsősorban adósságállományának csökkentése miatt adja el - vélik az elemzők. Az évi 1,4 milliárd dollár bevételt hozó brand ugyanis fontos tényezőt jelentett a farmergyártó forgalmában. A lépés kapcsán ugyanakkor a Levi's illetékesei arról beszélnek, hogy most két legyet ütnek egy csapásra, nem csak a társaságra nehezedő adósságállományt tudják csökkenteni, de az alaptevékenységre is erősebben tudnak koncentrálni.
A vállalat az első negyedévben némileg javított eredményein, eladásainak 9,7 százalékos növelése mellett 2 millió dolláros első negyedévi veszteséget könyvelt el. A múlt év első negyedében még 58 millió dolláros volt a vesztesége.
A jelentős eredményjavulás elsősorban a nem a működéssel kapcsolatos kiadások csökkentésének tulajdonítható, de a textilipari vállalat folytatja tevékenységének áramvonalasítását, amit leépítések kísérnek. Mint ismeretes, a Levis befejezi a gyártótevékenységet az Egyesült Államokban, ezzel kapcsolatban már tavaly megvált mintegy 2 ezer dolgozójától. A vállalat illetékese azt is közölte, hogy a cég új ruhacsaládja piaci sikernek látszik, miként együttműködésük a hipermarketekkel is.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Diszkont farmereket fejlesztett ki a Levis és a Tesco
Alaposan megvágott fizetés a súlyos veszteség után
Drasztikus átalakítás - Gondok a Levisnél
Eladja egyik márkáját a Levi Strauss
A világ egyik legnagyobb ruházati vállalata, a Levi Strauss el kívánja adni a Dockers nevű márkáját. A lépéstől a vállalat hosszútávú lehetőségeinek javulását várják.