Az ILO illetékesei kiemelték két társszerv, a Világbank és az IMF felelősségét, amelyek tevékenysége gyakorta nem a munkavállalók, hanem a gazdaság irányítóinak érdekeit szolgálja. A munkaügyi szervezet illetékeseinek kijelentése az AP által idézett szakértőket is meglepte, hiszen az ENSZ szakosított szervezete eddig csak igen komoly, - általában a szakszervezeteket érő - törvénysértő támadások esetén tett politikailag is értékelhető nyilatkozatot.
Az ILO szerint a fejlődő országokra nehezedő túlzott gazdasági nyomás eredménye, hogy nem sikerül visszaszorítani a gyerekmunkát. Pedig a szervezet szerint a jövő egyik legkomolyabb kihívása, hogy a jelenleg munkára kényszerített kétszázötvenmillió fiatalkorú normális körülmények között nőhessen fel.
Kapcsolódó anyagok
Összefogást sürget az ILO a gyermekmunka ellen
Elégedetlen a nemzetközi folyamatokkal az ILO
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint a különböző nemzetközi szervezetek nem tesznek meg mindent a munkanélküliség csökkentéséért, illetve a szegényebb államok felzárkóztatásáért.