2p

Eddig elsősorban online könyváruházként tartotta nyilván a közvélemény az Amazon.com-ot, ám a cég legújabb tervei szerint az alapvető élelmiszerek felé kíván nyitni.

A társaság az új termékeket egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban fogja forgalmazni. Az Amazon a bevezetési időszakban a gabonapelyhekre koncentrál, óriási kedvezménnyel kínálva a termékeket. A 25 dollárnál többet költők pedig a kiszállítási díjat is megspórolják, így a szakértők szerint az online áruház akár a hagyományos kiskereskedők orra alá is borsot törhet.

A mostani lépés egyébként összhangban van az alapító Jeff Bezos víziójával, amely az Amazont nem könyváruházként, hanem "virtuális Wal-Martként" képzelte el. Ezek a tervek azonban az elmúlt időszakban nem valósultak meg, és az alaptevékenységnek számító termékekből származó forgalom is megtorpant. Az egyetlen vigasz, hogy a társaság továbbra is nyereséges, a december végén zárult negyedévben 199 millió dolláros profitról adott számot a cég.

Az elemzők véleménye megoszlik a mostani bejelentés kapcsán a stratégia helyességéről, ám abban többnyire egyetértenek, hogy az Amazonnak új piacok felé kell nyitnia. A társaság ugyanis a hagyományos kiskereskedelmi láncok internetes áruházai által komoly vetélytársat kapott, miközben az olyan internetes óriáscégek, mint az eBay vagy a Google is veszélyeztetik a pozícióját.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!