2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Még nem érte el mélypontját a munkanélküliség: 2009 végére 11, a jövő év első hónapjaiban pedig akár 11,5 százalékra is emelkedhet az állástalanok aránya - vélekedtek a frissen közölt munkanélküliségi adatokról az MTI által megkérdezett elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint idén július-szeptemberben 10,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, ezzel 13 éves csúcsot döntve: utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék feletti értéket, akkor 10,6 százalék volt az állástalanok aránya.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője elmondta: várható volt a munkanélküliség emelkedése, bár előzőleg kicsit kisebb, 10,1 százalékos rátát vártak. Azt, hogy az előző, június-augusztusi periódushoz képest 47.000-rel csökkent a foglalkoztatottak száma, részben a szezonális foglalkoztatás kifutásával magyarázta a szakember. A munkanélküliség emelkedésének másik oka, hogy a belföldi kereslet visszaesése leépítésre kényszeríti az erre a piacra termelő cégeket - fűzte hozzá.

Ez a tendencia az elemző szerint a jövőben tovább erősödhet, mivel a magyar piacra termelő kis- és közepes vállalkozásoknál még nem tetőzött a csődhullám, így további elbocsátások várhatók. 2009 végére 11 százalékra emelkedhet a munkanélküliségi ráta, tetőpontját azonban csak 2010 elején érheti el: ekkor további fél százalékponttal emelkedhet - vélekedett Suppan Gergely, aki szerint jövő nyáron indulhat lassú javulás a foglalkoztatottságban.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője is úgy látja, hogy még nincs vége a lejtmenetnek a munkaerőpiacon, és a következő hónapokban nő majd a munkanélküliek száma. Ennek az az oka, hogy a cégek - különösen a foglalkoztatás terén - lassabban alkalmazkodnak a gazdasági válsághoz, és a létszámot csak késleltetve igazítják hozzá a várható, jelenleg csökkenő rendelésállományhoz.

Az elemző szerint év végéig további 30-50.000 ember veszítheti el munkáját, és így december végére 11 százalékra nőhet a munkanélküliségi ráta. 2010 első felében azonban lezárulnak a vállalati átalakulások, és a félév vége felé javulhatnak a keresleti viszonyok és a megrendelések is - mondta Török Zoltán. A szakember szerint 11 százalékon tetőzik majd a munkanélküliség 2010 első néhány hónapjában, azonban az év végére ismét 10 százalék alá csökken, miután megkezdődik a rendelésállomány feltöltése.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!