2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Nokia pozíciója, a cég elmúlt időszakban tapasztalt gyengélkedése ellenére is kikezdhetetlennek tűnik. A második helyért azonban egyre kiélezettebb a küzdelem a Motorola és a Samsung között.

A Nokia pozíciója a cég elmúlt időszakban tapasztalt gyengélkedése ellenére is kikezdhetetlennek tűnik. A második helyért azonban egyre kiélezettebb a küzdelem a Motorola és a Samsung között.

A dél-koreai cég illetékesei szerint év végére kiegyenlítik jelenlegi hátrányukat, és hamarosan maguk mögé fogják utasítani amerikai vetélytársukat. A Gartner első negyedéves adatai szerint a Motorola piaci részesedése 16,4 százalék, míg a Samsungé 12,5 volt. Az ázsiai cég alelnökének nyilatkozata szerint ugyanakkor a második negyedévben végrehajtott erőteljes növekedésnek köszönhetőn immár a világszerte eladott készülékek 14,5 százaléka a Samsung márkajelzést viseli.

A szakemberek szerint a helycsere egyelőre azért nem fog bekövetkezni, mert némileg a Motorola is javított pozícióján, miközben a piacvezető Nokia 1,6 százalékot veszítve már csak 27,7 százalékkal bír. Azt mindenesetre az elemzők is elismerik, hogy a legdinamikusabb növekedést felmutató kínai és indiai piacon a Samsung rendelkezik a legjobb pozíciókkal, amelynek köszönhetően tovább növelheti az értékesítéseit. Fontos ugyanakkor, hogy a fejlődő piacokon értékesített készülékeken elérhető nyereségráta igen alacsony, így az agresszív terjeszkedés hatása az eredményekben csak hosszú távon érvényesül.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
A Nokiát támadja első mobiltelefonjával a HP
Hadat üzent a legnagyobb mobilgyártóknak a koreai LG
Érzékeny veszteséget könyvelt el a Nokia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!