A tájékoztató szerint így például óránkénti InterCity (IC)-járat köti össze a fővárossal Miskolcot, Debrecent és Nyíregyházát, de itt kétóránként külön gyorsvonat is közlekedik. Útjára indul a kör-IC is, amely a miskolci és a nyíregyházi IC-járatokat köti össze Szerencsen és Tokajon keresztül - míg ceglédi átszállással Kecskemét és Szeged felé nyújt gyors, minőségi eljutási lehetőséget.
A járatok száma a szegedi vonalon a háromszorosára nő, ugyanis óránként járnak IC-k a jelenlegi háromóránkénti követési idő helyett. A MÁV néhány megállóval bővítette azon települések számát, amelyek lakóinak elérhetővé teszik az IC-vel való utazást, a megnövelt ülőhely-kapacitás következtében pedig várhatóan a pénteki-vasárnapi IC-helyhiány is enyhül.
Azok az utasok, akik nem igénylik az IC szolgáltatást, a szerelvényhez kapcsolt gyorsvonati kocsikat vehetik igénybe, amelyekben hely- és pótjegy váltása nélkül, de mégis óránként utazhatnak. Jelentős előrelépés az elővárosi vonalakon, hogy óránkénti ütemes közlekedés indul el Tatabánya-Oroszlány, Esztergom, Hatvan, Nagykáta, Cegléd és Kunszentmiklós-Tass felé is.
A Volán-társaságok jövő évi menetrendje szerint a települések közötti helyközi forgalomban munkanapokon 40.417, szabadnapokon 19.023, vasárnaponként 15.538 járat közlekedik. A településeken belüli helyi viszonylatban munkanapokon 33.847, szabadnapokon 20.225, vasárnapokon 18.316 Volán járat közlekedik. A Volán-társaságok az új menetrendet az eddigi vonalak mentén készítették, a járatok száma a helyközi forgalomban 4-8 százalékkal csökkent.
MTI / Menedzsment Fórum