Európa legnagyobb gyógyszergyártó vállalatát 2005 januárjától vezeti majd Gent, aki korábban a világ első számú mobilcégévé tette a Vodafone-t, megvásárolva az amerikai Airtouchot és a német Mannesmannt, majd 2003-ban távozott a mobilcégtől. A helyettes igazgatói posztot már jövő hónaptól elfoglalja a neves topmenedzser, és Sir Christopher Hogg távozása után ül át a legfelsőbb vezetői székbe. A jövendő igazgató juttatása is ismert: 300 ezer fontot fog keresni évente, a teljes juttatási csomag, részvényopcióval együtt pedig eléri majd az 500 ezer fontot.
Hogg szerint a globális gazdaságban elért kiemelkedő eredményei és több éves tapasztalata miatt választották Gentet a GSK élére. Dr Jean-Pierre Garnier a jövőben is a gyógyszergyártó konszern elnök-vezérigazgatója marad.
Elfogadta a GlaxoSmithKline ajánlatát a Vodafone ex-vezére
Sir Christopher Gent, a mobilvállalat korábbi vezérigazgatója igent mondott a GSK vezetői posztjára.