Noorda 1983-ban lett a Novell vezérigazgatója, s igazi szoftvergyártó óriást formált a cégből. Az ő irányítása alatt kifejlesztett programok tették lehetővé a nagy vállalati hálózatok kiépítését, fájlok és hardverek megosztását - közli a BusinessWeek.
A Microsoft az 1990-es évek közepére beérte, majd megelőzte a Novellt a hálózati eszközök terén is. Bill Gates egyszer a technológia zsémbes nagyapjának nevezte riválisát, akit személyesen is igen érzékenyen érintett a Microsofttal folytatott csatározások elvesztése.
Noorda 1995-ben hagyta ott a Novellt, s megalapította a Canopy Groupot, amely induló vállalkozásokba fektet be. Az amerikai Utah állam kormányzója szerint az üzletember e tevékenységének köszönhető a régió technológiai felvirágzása. A Dell elnöke és vezérigazgatója közös nyilatkozatban közölte, hogy Noordát a számítógépek úttörőjének tekintik, hiszen sok általa megalkotott eljárást alkalmaznak ma is iparági szabványként a helyi hálózatok területén.