2p

Az egyes bolttípusok közül legnagyobb mértékben a láncba szerveződött kis boltok és a hipermarket piaci pozíciója erősödött - áll meg a GfK Piackutató Intézet jelentésében.

Ezt csak részben ellensúlyozza a kosárérték 10 százalékos növekedése - 993 forintra. A változások egyik érdekessége, hogy a kis boltok összességében évek óta tartják 35 százalékos piaci részesedésüket. Amíg azonban 2001-ben még 27 százalék jutott a függetlenekre és 8 a lánchoz tartozókra, addig az arány múlt évre jelentősen módosult: Már csak 21 százalék a függetleneké és 14 s láncba szervezetteké. Összességében a tanulmány többek között megállapítja, hogy a legerősebb nap továbbra is a péntek és a szombat. Erre a két napra jut évek óta a forgalom értékének 39-40 százaléka.

A vasárnapi vásárlások stagnálnak, 4 százalékkal. Kiemelkedik viszont a hipermarketek eladásaiból a 10 százalékos vasárnapi részarány. Figyelemre méltóan terjed a kártyás fizetés. Bár évek óta a vásárlások mindössze 1-2 százalékánál használják a hitelkártyát, értékben tavaly 8, egy évvel korábban 6, azelőtt pedig 5 százalék jutott erre a készpénz-kímélő fizetési módra. Hipermarketekben viszont már a vásárolt áruk ellenértékének több mint egynegyedét, 28 százalékát egyenlítik ki kártyával - áll a GfK felmérésében.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
A Tesco saját márkás termékei fogynak a legjobban
Továbbra sem csökken a hipermarketek lendülete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!