Bill Gates szerint néhány év múlva az emberek akkor, és azt nézik a televízióban, amikor ráérnek, és ami őket érdekli. Mivel a reklámok ilyen szempontból a nézők számára csak "elvesztegetett időt" jelentenek, ezért az interaktivizálódó médiafogyasztás könnyen elöpörheti a hagyományos reklámszpotokat. A Microsoft elnöke a legjelentősebb marketingvezetők előtt tartott előadása során vázolta a lehetséges jövőt.
Mindezek fényében a hirdetőknek is új stratégiát kell felépíteniük, amely illeszkedik a médiahasználathoz. Senkinek sincs kristálygömbje, hogy megmondja a jövőt pontosan, így Gates, ám a változások a nyakunkon vannak. Az új környezet új technológiákat fog eredményezni, amely természetesen előnyökkel és hátrányokkal is jár majd. Aki az új környezethez legjobban tud alkalmazkodni, az komoly piaci előnyre tehet szert.
A változások közül szinte biztos, hogy a targetálhatóság javulni fog - mondta el Gates, amely minden szempontból igaz: életkor, nem, földrajzi és fogyasztói szokásokat illetően is. Az új technikák letisztulása is időt vesz igénybe, hiszen a látszólagos hatékonyság nem biztos, hogy valóban azzal jár. Példaként az internetes pop-up reklámokat emelte ki, amely bizonyos körben felkeltette az érdeklődést a hirdetés iránt, ugyanakkor a netezők nagyobb csoportja - ellentétben a tv reklámokkal - nem közömbös, hanem ellenséges lett a reklámmal szemben.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Microsoft: pop-off
Televíziós reklámok a neten
Elsöpörhetik a tévéreklámokat
A jövő televíziózása merőben másképp fog működni, mint ma, vélekedett Bill Gates, a Microsoft első embere. A forradalmi változások néhány év alatt végbemehetnek, ami új hirdetési módszereket hozhat.