A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően lezárult a Waberer's Holding Logisztikai Rt. és az amerikai AIG New Europe Fund (NEF) közötti tranzakció, így az amerikai alap 20 százalékos tulajdonosi részarányt szerzett a logisztikai társaságban - tájékoztatta a magyar cég az MTI-t.
Az AIG NEF mintegy 2 milliárd forintot fektet be a Waberer's Rt.-be, amely a Waberer's Holding vezető cége. Az összegből 243 millió forintot fordítanak a társaság jegyzett tőkéjének emelésére, amely így 1,14 milliárd forintra nő, míg a fennmaradó 1,8 milliárd forintot tőketartalékba helyezik. Wáberer György, a társaság elnök-vezérigazgatója, az MTI-nek korábban elmondta: a friss tőkéből elsősorban Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában, Horvátországban és Szlovéniában tervez akvizíciókat a társaság.
Az AIG befektetésének segítségével a Waberer's csoport a közép-kelet-európai régió országaiban kíván terjeszkedni, mert ezek szállítmányozási és logisztikai ipara az Európai Unióhoz való csatlakozást követően kiemelkedő ütemű növekedés előtt áll. A Waberer's csoport jelenleg is érdekelt bizonyos privatizációs pályázatokban a régióban, és keresi további akvizíciók lehetőségét, amelyek révén erősítheti pozícióit a kibővülő európai piacon kibontakozó versenyben.
A Gazdasági Versenyhivatalnak azért kellett a tranzakciót engedélyeznie, mivel a tervezett résztulajdon-szerzés a versenyjog szerint összefonódásnak minősül. A Waberer's Holding Rt. legnagyobb cégét, a Waberer's Rt.-t (korábbi nevén Volán Tefu Rt.-t), 10 éve privatizálták, akkor a cég részvényeinek 80 százaléka hét magánszemély tulajdonába került, a fennmaradó 20 százalékot pedig a dolgozók vásárolhatták meg.
A GVH pozitív döntése azt is jelenti, hogy Waberer's Rt. igazgatótanácsában elfoglalta helyét Széphalmi Géza, az alap regionális igazgatója, és Pierre Mellinger, az AIG-CET Capital Management elnök-vezérigazgatója, aki egyben az igazgatótanács alelnöki tisztét is betölti. A felügyelő bizottság új elnöke Bartha Ferenc lesz.
Pierre Mellinger az MTI-nek korábban elmondta: az AIG New Europe Fund kockázati tőkebefektető tervei között szerepel, hogy a következő években a Waberer's Rt.-ben legfeljebb 35 százalékos tulajdonosi részarányt szerez. A középtávú terveik közt megemlítette, hogy a cég működésétől, illetve vagyongyarapodásától függően 3-6 éven belül kiszállnának az rt-ből. Terveik között szerepel a cég bevezetése a budapesti tőzsdére is.
Pierre Mellinger emlékeztetett arra, hogy a Waberer's Rt.kelet-európai befektetéseit a cég tőkéjén kívül, a képződő nyereség jelentős hányadából, illetve bankhitelekből finanszíroznák. Az AIG New Europe Fund 320 millió dollárt kezelő magánbefektető alap, amelyet az American International Group (AIG) egyik leányvállalata, az AIG Capital Partners irányít. Az AIG-cégcsoportnak a középkelet-európai térségben 10 befektetése van, amelyek értéke 230 millió dollárt tesz ki. Magyarországon részvényese a Trigánit Rt.-nek is.
Az előzetes adatok szerint a Waberer's csoport 2003-ban 4 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, ami 10 százalékkal több, mint a korábbi évben. A 3.600 főállású alkalmazottal rendelkező cégcsoport nettó árbevétele tavaly 60 milliárd forint körül alakult, ami szintén 10 százalékkal haladta meg a 2002. évit.
A Waberer's Rt. (Volán Tefu Rt.) árbevétele 2002-ben 13,6 milliárd forint volt ami, 52 százalékkal több, mint 2001-ben. Az üzemi eredmény 1,3 milliárd volt ugyanebben az évben 32 százalékkal több az előző évinél. A 2003. év adatait a közgyűlést követően hozzák nyilvánosságra. (MTI)
Kapcsolódó anyag Amerikaiakkal fejlesztene a Waberer's