3p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Míg a nézők jó focit remélnek a közelgő Európa-bajnokságtól, addig a szervezők az üzletre helyezik a hangsúlyt. Az UEFA 800 millió eurós bevételre számít, Portugália pedig a turizmus fellendülését várja az eseménytől.

Az UEFA 2000-hez képest négyszeres bevételre számít

Míg a portugálok hosszú távú megtérüléssel számolnak, addig az UEFA [ajanlo=65][igazitas=left/] közvetlenül a torna kapcsán is nyereséget könyvelhet majd el.
Lars-Christer Olsson, a szervezet ügyvezető igazgatója szerint a 200 millió eurós kiadásokat nettó 815 millió eurós bevétel ellensúlyozza majd. Ez tartalmazza az idegenforgalomból, a tévés jogdíjakból és a szponzori szerződésekből befolyó bevételeket is, és négyszer akkora, mint a 2000-es belga-holland rendezésű Európa-bajnokságnak köszönhetően befolyt összeg. A négyszereződés a televíziós jogdíjak és a kereskedelmi bevételek ugrásszerű emelkedésének köszönhető.

Az üzleti sikerhez a svéd vezető szerint hozzájárult az is, hogy a portugálok nagyszerű körülményeket teremtettek a tornának. Emellett abban az is közre játszott, hogy a szövetség története során most először vette saját kézbe az EB marketingjének irányítását.

A győztes csapat 18 millió euróval lesz gazdagabb

A várható bevétel kapcsán az UEFA azt is a nyilvánosság elé tárta, [ajanlo=66][igazitas=left/] mihez fog kezdeni a befolyt összeggel.
A 16 résztvevő alapként 4,9-4,9 millió eurót kap majd, a további juttatások már az eredményességtől függnek.
Eszerint a csoportmérkőzések során elért győzelmek 650 ezer eurót érnek, a döntetlenekért 326 ezer euró üti a csapatok markát. Amelyik együttes túléli az első kört és bekerül negyeddöntőbe, további 1,96 millió euróval lesz gazdagabb, a legjobb négybe jutottak pedig egyenként plusz 2,61 millió eurót vihetnek haza.

A finálét játszó gárdák közül a vesztesnek "meg kell elégednie" 3,92 millió euró egyszeri prémiummal, a győztes ennek csaknem kétszeresében, 6,53 millió euróban részesül. Ez azt jelenti, hogy a mezőnyt tönkreverő gárda akár 18 millió euróval is gazdagíthatja hazája labdarúgó-szövetségét.

A portugálokkal együtt létrehozott vállalat rendezési, illetve a biztonsági intézkedések költségei 228 millió eurót emésztettek fel, a torna egyéb kiadásaihoz pedig 150-200 millió euróval járul majd hozzá a szövetség.
A végül fennmaradó 261 millió eurót négy év alatt fogják szétosztani a szervezet 52 tagországa között.

Wéber Balázs

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!