A Manpower igazgatója, Hazel Detsiny úgy jellemzi a jelenlegi álláspiaci helyzetet, hogy egyre bővül az álláskínálat, ezzel szemben több területen hiány van képzett szakemberekből.
A munkáltatóknak a fenti okok miatt, valamint az alacsony munkanélküliségi ráta miatt nehézséget okoz a megfelelő alkalmazottak megtalálása. A Manpower igazgatója szerint a növekvő munkaerő-igény, valamint a megfelelő jelöltek alacsony száma miatt sok cég, amely elbocsátotta dolgozóit, nem tudja betölteni a megüresedett helyeket.
A tizenkilenc államban, ahol a Manpower jelen van, az előzetes felmérések szerint júniusig mintegy 35 ezer új alkalmazottat kívánnak felvenni a cégek. Globálisan a legmagasabb arányban az oktatás és az egészségügy területére keresnek munkatársakat, és a szociális területen a legnehezebb az üres álláshelyeket betölteni. Magas a munkaerő-igény az idegenforgalmi szektorban és a kiskereskedelemben is.
A tizenegy vizsgált európai országban igen pozitívak az álláspiaci kilátások, Németország kivételével, ahol a leginkább telített a piac. A német munkáltatók az egyetlenek a Manpower ismeretei szerint, akik inkább elbocsátásokat terveznek ebben az évben, és nem bővítést.
Igen kedvező a helyzet az álláskeresők szempontjából Nagy-Britanniában, ahol a cégek ebben az évben átlagosan 16 százalékkal szeretnék bővíteni állományukat. Ez némileg alacsonyabb a tavalyi értéknél, mikor 17 százalékos bővítést irányoztak elő átlagosan a munkaadók. A szigetországban 1984 óta most a legalacsonyabb a munkanélküliség szintje.
A legnagyobb az igény a munkaerőre Svédországban, ahol 17 százalékos bővítés van előirányozva, ezt követi Nagy-Britannia és Ausztria 11 százalékkal. Európán kívül Új-Zélandban és Kanadában a legkedvezőbb a munkavállalók helyzete ebben a negyedévben.
(Menedzsment Fórum)
Európa-szerte nő az álláslehetőségek száma
A Manpower igazgatója, Hazel Detsiny úgy jellemzi a jelenlegi álláspiaci helyzetet, hogy egyre bővül az álláskínálat, ezzel szemben több területen hiány van képzett szakemberekből.