2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Lapértesülések szerint a két vezető amerikai fegyveripari konszern arra ösztönzi az európai vállalatokat, hogy vegyenek részt az USA rakétavédelmi programjának megvalósításában. A kormány elemzők szerint évi 8 milliárd dollárt szán a projektre.

Lapértesülések szerint a két vezető amerikai fegyveripari konszern arra ösztönzi az európai vállalatokat, hogy vegyenek részt az USA rakétavédelmi programjának megvalósításában. A kormány elemzők szerint évi 8 milliárd dollárt szán a projektre.

Az amerikai Lockheed Martin és Northrop Grumman, valamint az európai óriáskonszern, az EADS vezetői kedden Berlinben írják majd alá az együttműködésről szóló alapnyilatkozatot. A kooperációba emellett az olasz Alenia konszernt és a brit BAe Systems-t is bevonnák.
A lap értesülései szerint a dokumentum gyakorlatilag az amerikai Boeing és az európai cégek között két évvel ezelőtt aláírt megállapodás kiegészítése, illetve kibővítése.

Amennyiben az illetékes kormányok rábólintanak az üzletre, úgy az európai NATO-államok fegyveripara több milliárd dolláros program részesévé válik. Egyes elemzők szerint az USA évi 8 milliárd dollárt invesztál a rendszer kiépítésébe.
Mint ismert, múlt évben - Ausztrália és Japán mellett - Nagy-Britannia is úgy döntött, hogy csatlakozik a projekthez.

A felek a Berlinben jelenleg is zajló, a rakétavédelmi rendszer kiépítéséről szóló szakmai konferencia keretében adják ki a közös nyilatkozatot. A rendezvényen a fent említett vállalatok mellett a Raytheon, a CSC, az IABG, az INO és izraeli cégek vesznek részt.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!