2p

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) továbbra sem támogat csoportos létszámleépítést a MÁV-nál és az érdekeltségi körébe tartozó vállalkozásoknál - mondta Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI-nek annak kapcsán, hogy pénteken kezdeményezésükre rendkívüli Vasutas Érdekegyeztető Tanács (VÉT) ülést tartottak.

Bárány Balázs elmondta, hogy azért kezdeményezték a rendkívüli VÉT-ülést, mert a MÁV különböző hivatalos közléseiből azt számolták ki, hogy az idén 1000 főre kiterjedő létszámleépítés várható a társaságok különböző részleteinél.

A VDSZSZ alelnökének tájékoztatása szerint az ülésen a munkáltató nem adott egyértelmű választ felvetésükre, ami - szerinte - annak is betudható, hogy még nincs elfogadott kormánydöntés a MÁV átalakításáról.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a tárgyalásokat, konzultációkat tovább folytatják a munkáltatóval a létszámleépítés témájában is. Szerinte a MÁV nem tartja be a szakszervezetekkel kötött foglalkoztatáspolitikai megállapodást, mert a fejlesztések révén felszabaduló munkaerőnek meghatározott feltételek alapján munkakört kell felajánlania.

Bárány Balázs nyomatékosította, hogy a VDSZSZ szerint nincs helye további elbocsátásnak munkáltatói érdek mentén a vasúttársaságoknál és az érdekeltségi körükbe tartozó vállalatoknál. Utalt arra, hogy VDSZSZ-nek érvényben lévő sztrájkfelhívása van, amelyben ez a követelés is szerepel, így bármikor sztrájkba lehet lépni.

A MÁV az MTI érdeklődésére közölte, hogy összesen 70 munkavállalót érint az átszervezés, mindenkivel egyénileg elbeszélgetnek, közös megegyezésre törekednek. A munkavállaló lehetőségeit figyelembe véve keresnek megoldást a problémára átképzéssel, vagy más munkakör betöltéssel. A MÁV visszautasította, hogy a foglalkoztatáspolitikai megállapodást megszegné, mondván: betartja az ott leírtakat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!