2p

A német vasút (DB) állítólag követni kívánja a fapados légitársaságok példáját és diszkontárú járatokat vetne be a távolsági közlekedésben.

A DB saját diszkont-vasúttársaság alapítását tervezi, állítja a Financial Times Deutschland belső forrásokra hivatkozva. Ez a munkavállalókra nézve azt jelenthetné, hogy azok hosszabb munkaidőben vagy kevesebb bérért dolgoznának.

A Transnet vasutas szakszervezet azonnal tiltakozott a tervezet ellen, s egyben kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a lépéssel valóban új ügyfeleket lehet-e nyerni.

A DB szóvivője nem kívánta megerősíteni a lap értesüléseit, viszont utalt arra, hogy a diszkont-légitársaságok konkurenciáját nekik is figyelembe kell venniük.

Belső információk szerint a DB tavaly 460 millió eurós veszteséget halmozott fel a távolsági személyszállításban. A társaság 2004-ben jelentősen csökkenteni kívánja ezt, 2005-re pedig nyereségessé szeretné tenni az üzletágat.

Mint azt a DB már korábban bejelentette, a veszteség csökkentése érdekében áprilistól 3,4 százalékkal emeli árait. Elemzők szerint a vállalat minden eszközzel arra törekszik, hogy gyorsan nyereséghez jusson és elő tudja készíteni a tőzsdére való kilépését.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!