
"Korábban soha nem fordult elő, hogy annyi vállalat küszködött volna marketingüzenete közlésével, mint amennyi a tavalyi évben" - fogalmazott az OKeefe Brands vállalat független márkatanácsadója. A cég idén immár negyedik alkalommal készítette el feketelistáját, amin azok a vállalatok szerepelnek, amelyek kommunikációjuk során jelentős bakikat követtek el. A tavalyi csapat éllovasa a Mircosoft volt.
A vállalat szpotjában dinoszaurusz fejjel ábrázolja a dolgozókat, így próbálva meggyőzni céges ügyfeleit, hogy itt az idő az új alkalmazások mielőbbi bevezetésére. A szakértő szerint a reklám sekélyes és egyáltalán nem működik, mivel a már meglévő ügyfeleket karikírozza ki a Microsoft. Nem tartják szerencsésnek, hogy őslénynek nézik a korábbi vásárlókat, ha nem vezetik be gyorsan a friss programokat.
Nem először szerepel a feketelistán a híres, hírhedt Wal-Mart. A cég ott hibázott, hogy reklámjában Beyonce szerepelt családja körében, amint karácsonyi ajándékaikat bontogatták.

A hirdetés hibájaként róják fel, hogy a vállalat nem kifejezetten az énekesnőhöz hasonló pénztárcájúakat kívánja megszólítani, így nem hiteles, ha a hírességgel reklámoz. "A Wal-Mart mindig is alacsony árairól volt híres. Jobban tenné a cég, ha ismét a régi, barátságos, alacsony árú vállalati imázzsal operálna" - tette hozzá a brandszakértő. Az OKeefe egyébként azt is hiányolja, hogy a Wal-Mart reklámjaiból eltűnt Mosoly Úr, aki a márka ikonjává nőtte ki magát a korábbi években.
Óriási baklövést követett el a Ford is tavalyi melegeknek szóló kampánya során. A szakértők szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy a vállalat visszavonta, majd ismét elindította a hirdetéseket. Így nem csak a meleg közösségek körében, de a vallásos vásárlóknál is rossz pontokat szereztek, és mindkét oldalon ügyfelektől estek el. Egyesek szerint a Ford riválisának számító GM-nek is a listán lenne a helye, mivel a márka semmi egyedit sem mond a vásárlóknak.
A Gap azért színesíti a sort, mivel a ruházati termékeiről híres márka ideje korán megvált a televíziós hirdetésektől. A tavalyi szabadságolási időszakban már nem reklámoztak e felületen. "Annak ellenére, hogy a tévé jelentősége folyamatosan csökken, még mindig a marketing mix része" - fogalmazott a szakértő.
Az OKeefe nemcsak a rosszul kommunikálókat említi tanulmányában, hanem a jó munkát végzőket is. Ebből a sorból a Motorolát és az American Express-t említették a szakma ismerői.