3p

Két tőzsdei részvénytársaságot szerveznek 2016-ra az E.On-ból, a legnagyobb német energiaszolgáltató vállalatból. A cég hétfői bejelentése szerint az egyik társaság a megújuló energiával, a másik pedig az energetika hagyományos területeivel foglalkozik majd.

Az E.ON Hungária Zrt. révén Magyarországon is tevékenykedő cég igazgatótanácsának elnöke, Johannes Teyssen düsseldorfi tájékoztatóján kiemelte, hogy a kőszénre, a földgázra, a vízre és a nukleáris energiára mint az energiatermelés hagyományos formáira, valamint a megújuló forrásokra együtt alapozó "széles üzleti modell" a gyorsan változó környezet miatt nem felel meg a kihívásoknak, ezért szét kell választani a két fő tevékenységet.

Az egyik cégben a széntüzelésű erőműveket, a földgázzal üzemeltetett erőműveket, a vízierőműveket és az atomerőműveket, valamint a kapcsolódó energia-kereskedelmi és energiahordozó-kitermelési tevékenységek legnagyobb részét fogják össze, és 20 ezer embert foglalkoztatnak majd.     

Az E.On nevet megtartó másik cég a megújuló energia "tiszta, fenntartható, összetett és dinamikus világát" képviseli, 40 ezer munkatárssal a megújuló forrásokra alapuló áramtermeléssel, a több mint egymillió kilométer hosszúságú hálózat üzemeltetésével és a nagyjából 26 millió fogyasztó kiszolgálásával foglalkozik majd - tette hozzá Johannes Teyssen.

A német sajtóban a társaság lépését egyrészt a németországi, úgynevezett energiapolitikai fordulattal magyarázzák, amelynek lényege az atomerőművek felszámolása és a kieső termelés megújuló forrásokra alapozó pótlása, másrészt pedig az áram nagykereskedelmi árának zuhanásszerű csökkenéséből adódó válsággal, és kiemelik, hogy a hagyományos tevékenységi körök leválasztásával olyan lépés, mint a kockázatos vagy nem teljesítő banki hitelek kiszervezése egy úgynevezett rossz bankba, ami a hitelező tehermentesítését szolgálja.

Sigmar Gabriel gazdasági miniszter hétfői nyilatkozatában üdvözölte az E.On döntését. A társaság elsőként vonta le az energiaellátás gyökeres átalakulásának tanulságait - emelte ki.

Az ellenzéki Zöldek attól tartanak, hogy a cég végül az adófizetőkre próbálja majd terhelni az atomerőművei felszámolásának - lebontásának és a fűtőanyag elhelyezésének - több tízmilliárd eurós költségeit.

Ugyanakkor Johannes Teyssen tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az atomerőműveket gondozó cég adósság nélkül indul majd és megkapja azt a mintegy 14,5 milliárd eurót, amelyet az E.On hét németországi atomerőművének felszámolására különítettek el. A 2011-es fukusimai atomkatasztrófa után meghirdetett energiapolitikai fordulat programja szerint az atomerőműveket 2022-ig kell leállítani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!