2p

Sajtóértesülések szerint félezer megoldatlan technikai problémával küszködik a Toll Collect autópályás díjbeszedő rendszere. A konzorcium ennek ellenére jövő hét végéig be kívánja adni új ajánlatát a német közlekedési minisztériumnak.

A Die Zeit egy birtokába jutott dokumentumra hivatkozva azt állítja, hogy a Toll Collect autópályák díjmegállapítását és díjbeszedését végző műholdas rendszere több, mint 500 megoldatlan hibával küszködik. Nem csak a fedélzeti számítógépekkel adódnak problémák, hanem az elszámolást végző terminálok sem működnek megfelelően.

A Die Zeit azt is megszellőztette, hogy ellentétek feszülnek a Toll Collect két többségi tulajdonosa, a Deutsche Telekom és a DaimlerChrysler között, ami veszélyezteti a nehézségek megoldását.
A konzorcium illetékese cáfolta ezt: szerinte a felek megbíznak egymásban és tovább dolgoznak a hibák kijavításán. A szóvivő szerint ezt jelzi az is, hogy jövő hét végéig be fogják nyújtani új ajánlatukat a közlekedési minisztériumnak, írja a Der Spiegel.

Mint azt a Menedzsment Fórum korábban megírta, a német kormány nemrég úgy döntött, hogy megvonja az üzemeltetési jogot a Toll Collecttől. A cég azonban meg kívánja menteni az együttműködést, ezért fordul új ajánlattal a kormányhoz.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok:
A Toll Collect ragaszkodik a német autópálya-üzlethez
A német autópályák is matricások lesznek
Év végén már a német autópályákon is fizetni kell

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!