A német internetes oldalakon, többek között a motortalk.de és a germancarfans.com nevű site-okon felbukkant fényképek a BMW új 3-as sorozatát ábrázolják különböző perspektívákból.
"A fotók egy készülőben lévő szórólapról származnak, amelyek a 3-as sorozat reklámkampányának kísérőjéül szolgálnak majd" - mondta el a Manager Magazin kérdésére Rudolf Probst, a BMW szóvivője.
A hírek szerint az új 3-as nagyobb elődjénél: 4,52 méteres hosszúságával 5, 1,81 méteres szélességével 7 centiméterrel haladja meg annak méreteit, magassága viszont gyakorlatilag nem változott (1,42 méter).
Az ügy pikantériája, hogy az információ éppen annál az autógyártónál szivárgott ki, amely még manapság is fokozottan titokban tartja új modelljeit. A cég szóvivője szerint az eset miatt nem hozzák előbbre a típus piaci startját, s annak hivatalos bemutatójára sem kerül sor 2005 januárja előtt.
Mint azt a Menedzsment Fórum korábban megírta, az új 3-as sorozatot jövő tavasszal dobná piacra a BMW. A sportos személyautó szinonimájaként számon tartott BMW 3-asok a konszern legkelendőbb sorozatának számítanak, hat év alatt mintegy 2,75 millió darabot értékesítettek belőlük. A rekordév 2002 volt, amikor 560 ezer 3-as kelt el, de még tavaly is 530 ezer autó talált gazdára.
(Menedzsment Fórum)
Fellebentették a fátylat a BMW titkos modelljéről
Az interneten képek tűntek fel a BMW új 3-as sorozatának modelljeiről, amelyeket a cég csupán a jövő év elején kívánt a nyilvánosság elé tárni.