A fiatal felnőtteket igyekszik visszaterelni a munkaerőpiacra a New Deal mintájára kialakított programmal a brit kormány. A most induló reformok célja, hogy Nagy-Britanniában megközelítsék a teljes foglalkoztatást, és a lehető legjobban kihasználják a képzett munkaerőt.
A programot tegnap ismertette a miniszterelnök a törvényhozás előtt. A részben az adójogszabályok változtatására épülő rendelettől készítői azt várják, hogy összesen 460 ezer fiatalon fog segíteni, és 165 ezer hosszútávon munkanélküli segélyen lévő, huszonöt év feletti polgárt fog visszasegíteni a foglalkoztatás területére.
A program egyik alappillére, hogy a közép- és kisvállalatok képzési politikájához nyújt állami támogatást. Eddig tizenkét helyen próbálták ki a rendszert, és ezáltal 14 ezer állást teremtettek, mintegy háromezer cégnél.
Anne Lindsay munkaügyi szakértő elmondta, hogy a már meglevő rendszer igen pozitív visszhangra talált. Az államilag szervezett képzések igen magas színvonalúak, és kilencven százalékban a munkahelyeken zajlottak le, népszerűvé válva ezzel a munkaadók körében.
Félmillió fiatalt segítenek álláshoz a britek
A fiatal felnőtteket igyekszik visszaterelni a munkaerőpiacra New Deal mintájára kialakított programmal a brit kormány.