Felrázná és megerősítené a cégvezetést a Thomson - közölte a Financial Times. Ennek következétben számos változás várható, a legfontosabb, hogy a vállalat vezérigazgatója Frank Dangeard lesz. Ő eddig a France Telecom második embere volt, a Thomsonnál pedig a cég igazgatóságának elnöki posztját töltötte be. A korábbi első ember, Charles Dehelly ugyan a cégnél marad, ám pozícióját tekintve alacsonyabb beosztásba, cégvezetőként fog tevékenykedni.
A szakértők szerint a változásokat a cég első féléves eredményei indokolták. Pedig a tavalyi év végén a kínai TCL-lel közösen beindított televízió- és DVD-gyártáshoz nagy reményeket fűztek a társasságnál. Az olcsóbb termelés stratégiáján Dangeard sem kíván változtatni, véleménye szerint ugyanis az éles piaci versenyben csak a költségoldal kontrollálásával lehet elérni a nyereségráta további szűkülését.
Az új vezér nevéhez fűződik a France Telecomnál két éve végrehajtott 15 milliárd eurós tőkeemelése, amelynek segítségével a távközlési társaság stabilizálni tudta helyzetét, és ki tudta vásárolni az Orange mobilszolgáltató és a Wanadoo internetes cég kisebbségi tulajdonosait.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
15 milliárdos részvénykibocsátás az FT-nél
A franciáknál is fellángolt a vita a 35 órás munkahétről
Felrázná menedzsereit a Thomson
A francia médiaszolgáltató és szórakoztató-elektronikai cikk gyártó vállalat szerint komoly felülvizsgálatra van szükség a felsővezetői teljesítmények esetében, amely jelentős változásokat generálhat a menedzsmentben.