A szigetországi sajtóhirdetésében a cég az olcsóbb árakra és [ajanlo=64][igazitas=left/] a nagy forgalomra kívánt utalni - közölte a Ryanair szóvivője, amikor azt mondták, hogy egymillió utazást biztosítanak ráadásként. A reklámok ügyében illetékes szerv, az Advertising Standards Authority (ASA) azonban úgy vélekedett, hogy a jelmondat megtévesztő volt.
Indoklásában a szervezet illetékese azt hangsúlyozta, hogy a ráadás szót ingyenes plusz szolgáltatás esetén helyénvaló használni, nem pedig az olcsóbb repülőjegyekre. Mindenesetre nem ez volt az első eset, hogy az ASA elmarasztalta az ír légitársaságot. Korábban a "Fawking great offers" címsor miatt gyűlt meg a gondjuk a hatósággal, amely kiejtve meglehetősen obszcén módon hat.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Szexuális utalásokat tartalmaznak az alkoholreklámok
Betiltották a tabusértő reklámot
Betiltott reklámok bántalmazott csecsemőkkel
Félrevezető reklámok miatt marasztalták el a Ryanairt
Az ismert fapados légitársaság egyik brit kampányában félreérthető módon használta a ráadás szót, amiért a felügyelet vizsgálatot indított a cég ellen.