2p

Az európaiak nem elég nagyvonalúak a kiskamaszoknak szánt zsebpénzzel – derül ki egy friss felmérésből. Míg ugyanis az európai zsebpénzátlag a 12-16 évesek részére 110 euró havonta, addig Brazíliában például 195 euró.

Európában azonban messze nem egyforma a tinédzsereknek juttatott apanázs. A skandináv országokban ez az összeg az átlag fele, azaz 55 euró (nagyjából 14 ezer forint), másutt viszont elérheti a 150 eurót is - olvasható a finn és Sulake társaságok mintegy 42 ezer európai háztartásra kiterjedő idei felmérésében.

Még mindig trendi a Coca-Cola és a Nike

A finnek elsősorban a márkaválasztás okán vizsgálták meg a fiatalokat. Eszerint a gyereksereg fele meglehetősen konzervatív ezen a téren: egyértelműen nyertesek náluk az olyan márkák, mint az üdítőitalnál a Coca-Cola, a mobiltelefonnál a Nokia vagy a ruházati cikkeknél a Nike. Zenei ízlésüket a Greenday és az Eminem uralja. A megkérdezettek 37 százaléka kedvenc márkaként luxusmárkákat nevezett meg, és 30 százalék volt csupán olyan, akinek a hazai gyártmány volt a preferenciája.

Ugyanakkor a válaszok alapján igen fontos számukra a környezetvédelem, mert 57 százalékuk pénzköltésekor gondol erre is - emeli ki a Der Standard című osztrák lap, megjegyezve, hogy az osztrák gyerekek is igen tájékozottak ezen a téren.

Az internet a mindenük

Az internet a tévénél is fontosabb a fiataloknak

A huszonkét országban végzett felmérésből kiderült, hogy szinte minden gyereknek van internetelérése, 85 százaléknak DVD-lejátszója és mobiltelefonja, 80 százaléknak pedig számítógépe.

Az internet fontosabb az életükben, mint a televízió, jóllehet gyakorlatilag nincs olyan 12-16 éves ma Európában, akinek a háztartásában ez utóbbi ne lenne megtalálható. Némi pozitívum, hogy a fiatalok 54 százaléka nyomtatott sajtóterméket is forgat, bár nem napilapokat. A Habbo közölte, hogy a válaszadók átlagéletkora 15 év volt és a gyerekek háromnegyede városlakó.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!