2p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bár a kartellezők mindinkább szorosra zárják a soraikat, hogy megnehezítsék a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) dolgát, a hatóság ebben az évben szinte sorozatban indította az eljárásokat a gyanúja szerint jogsértően szövetkező vállalkozásokkal szemben, számol be a Világgazdaság.

Ezekkel együtt összesen kilenc ügyben folytat vizsgálatot a GVH kartellcsoportja. Köztük van a vasúti árufuvarozással kapcsolatos ügy és a taxisok feltételezett közbeszerzéses visszaélése is. Legutóbb a malmokat lepték meg a versenyhatóság előzetes értesítés nélkül megjelenő képviselői, mert a rendelkezésre álló adatok szerint azok felosztották egymás között a lisztpiacot. Az eljárás valamennyi hazai malomipari vállalkozást érinti.

A kartellcsoport vezetője, Szolnoky Péter elmondta: a rajtaütésszerű versenyhatósági fellépést mindig igen részletes, alapos és egyre hosszadalmasabb információgyűjtés előzi meg. Ennek mikéntjét a törvény nem határozza meg, gyakorta egy-egy panasz vagy névtelen bejelentés nyomán indulnak el, tájékozódnak a sajtóból, az internetről. Nemegyszer szakmai konferencián vagy más jellegű, szűkebb-tágabb körű beszélgetéskor bukkannak rá a hiányzó láncszemre.

A feltételezésekkel ellentétben titkosszolgálati eszközökkel soha nem élnek, ezt nem is tehetik meg. Ugyanakkor törekedniük kell arra, legyen elegendő bizonyítékuk, hogy a bíróságtól zöld utat kapjanak a házkutatáshoz.

A vizsgálat elindítása még nem jelenti azt, hogy az érintettek a jogsértést elkövették. Az eljárás célja a tények tisztázása, a feltételezett versenykorlátozó szövetkezés elkövetésének bizonyítása. Előfordul, hogy a gyanú alaposnak tűnik, de azt mégsem támasztja alá a hivatali vizsgálat. Így például a közelmúltban bizonyíték híján megszüntette a GVH a brókercégek és a borászok ellen indított eljárásokat, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!