2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A mai 15 és 30 munkanapról egységesen hétre rövidül a cégbejegyzés határideje 2008 januárjától az igazságügyi tárca tervei szerint. A vállalkozások piacra lépésének gyorsítását az unió és a kormányprogram egyaránt előtérbe helyezi - értesült a Világgazdaság.

A márciusi uniós csúcstalálkozó záródokumentuma rögzíti azt a kívánalmat, hogy a tagállamok 2007 végéig biztosítsák az egy héten belüli cégbejegyzést. A kormányprogram is ezt a határidőt jelöli meg, és a jogszabály-előkészítők úgy vélik, hogy a felkészülés érdekében indokolt már a közeljövőben ennek megfelelően módosítani a cégtörvényt.

A cégbejegyzés egyes tagállamokban pusztán adminisztratív aktus, Magyarországon viszont érdemi jogi vizsgálatot jelent. A hazai cégbírák meglátása szerint ezért a hét munkanap aligha lesz minden ügyben tartható. Az egyszerű cégalapításoknál mód van a gyors határozathozatalra, de akad számos bonyolult megítélésű ügy. A részvénytársaságok esetében például gyakorta félszáz oldalas alapító okiratokat kell pontról pontra törvényességi szempontból elbírálni.

A jelenlegi 15 és 30 munkanap attól függ, hogy törvényi szerződésmintával vagy anélkül, hagyományos társasági szerződéssel létrehozandó vállalkozásról van-e szó. Ám ennél sokkal gyorsabban is bejegyezhetik a céget. Amennyiben az alapítók szerződésmintát alkalmaznak, cégnevet foglalnak és elektronikus utat vesznek igénybe, úgy a cégbíróság egyszerűsített eljárásban, két munkanap alatt dönt a kérelmükről - számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!