2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egyik fél álláspontja sem változott, de ez nem is volt célja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezérigazgató szerdai megbeszélésének - mondta Banai Károly, a kormányfő kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója az MTI-nek a találkozó után.

A miniszterelnök főtanácsadójának tájékoztatása szerint a találkozót az osztrák fél kezdeményezte, annak érdekében, hogy az osztrák olajtársaság vezetője személyesen is lehetőséget kapjon álláspontja kifejtésére. Banai Károly - aki maga is részt vett a megbeszélésen - a félórás eszmecserét higgadt hangvételűnek és tárgyszerűnek nevezte.

Gyurcsány Ferenc megerősítette, hogy barátságtalan lépésnek tartja, ha Magyarországon stratégiai ágazatban kulcsszerepet játszó vállalat esetében egyeztetés nélkül kezdeményeznek felvásárlást. A miniszterelnök azt is megerősítette: támogatja, hogy a Mol független vállalat maradjon - hangsúlyozta a főtanácsadó.

Az egyeztetésen mindkét fél megállapította, hogy sem az álláspontok, sem a körülmények nem változtak: a miniszterelnök a magyarok, az OMV a részvényesek érdekeit védi és tartja szem előtt.

Daróczi Dávid kormányszóvivő délelőtt jelentette be, hogy "kölcsönös egyeztetés és megállapodás eredményeként" Alfred Gusenbauer osztrák kancellár fogadta Hernádi Zsoltot, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, Gyurcsány Ferenc pedig találkozik az OMV vezérigazgatójával, Wolfgang Ruttenstorferrel. Hernádi Zsolt a múlt héten járt az osztrák kancellárnál.

Mint ismert az OMV szeptember végén bejelentette: a Mol-részvények 20,2 százalékának birtokában "olyan helyzetben van", hogy kész vételi ajánlatot tenni a Molra, részvényenként 32000 forintért. A kormányszóvivő ezután azt mondta, az osztrák vállalat addigi akcióit barátságtalan lépésnek, ellenséges felvásárlásnak tekintik. Az ügyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is megszólalt és jelezte: újraállamosításnak tartaná, ha az OMV átvenné az irányítást a Mol felett.

A Mol és az OMV ügyében Gyurcsány Ferenc és Alfred Gusenbauer többször is egyeztetett: június végén telefonon beszéltek, októberben pedig együtt vacsoráztak Bécsben. A témáról minden bizonnyal szó lesz a magyar és az osztrák kormány csütörtöki együttes ülésén is Budapesten.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!