2017. március 23. 14:52

Ideje váltani?

Ha minden nap unottan megyünk munkába, ahol félgőzzel is jó teljesítményt nyújtunk, az már jelezheti: egyszerűen túl okosak vagyunk ahhoz a melóhoz. Ezt felfoghatnánk úgy is, mint valami hízelgő tényállást, de csak magunkkal szúrunk ki, ha belesüppedünk ebbe a kellemes, langymeleg mocsárba, hiszen ha nem keressük a kihívásokat, akkor sohasem fogjuk kiaknázni a bennünk rejlő potenciált. A Business Insider összeszedett hét árulkodó jelet, melyet, ha magunkon tapasztalunk, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ideje új munka után néznünk.

1. Folyton unatkozunk

Az állandó ásítozás a munkahelyen két dolgot jelezhet: hogy nem kellene hajnalba nyúlón újranézni a Trónok harcát - vagy azt, hogy túl okosak vagyunk a munkánkhoz. A Human Workplace alapító vezérigazgatója, Liz Ryan szerint ráadásul ennél biztosabb jele ennek nincs is. "Ha annyira unatkozol, hogy cukor és koffein kell ahhoz, hogy ébren maradj, akkor rossz helyen vagy", írja. Unalmában az ember ráadásul olyan őrültségekre is képes, hogy a saját feladatainál jóval többet old meg, besegít másoknak, csak hogy stimulálja kicsit az agyát. Ez szép és szorgos manőver, de inkább legyenek a saját feladataink szellemileg kielégítőek.

2. Nem kell megfeszülnünk

Fél kézzel, fütyörészve kipipálunk minden olyan feladatot, melynek megoldása közben az összes kollégánk vért izzad? Ideje tovább állni. Az ugyan jó dolog, ha kiemelkedünk valamiben, de ha folyamatosan mindenkit játszva magunk mögé utasítunk, akkor túlképzettek vagyunk a beosztásunkhoz. Na jó, nem kell feltétlenül otthagyni a munkahelyet, de minimum el kell gondolkodnunk azon, hogy magasabb pozícióba kérjük magunkat.

3. A munkatársaink le vannak cövekelve

Ha a kollégáink nem tudják tartani a lépést, amikor valami bonyolult, új dolgot magyarázunk, vagy ha azzal rázzák le a formabontó megoldási javaslatainkat, hogy "csináljunk mindent úgy, ahogy szoktunk", akkor lehet, hogy túl nagy intellektuális kihívást nyújtunk nekik. Ők pedig túl kicsit nekünk. Lehetnek ettől még keményen dolgozó, jó emberek, de ha olyanokkal játszunk egy csapatban, akik munka szempontjából a mi szintünk alatt vannak, akkor mi sem tudunk fejlődni, márpedig mindig, mindenhol az kell legyen a cél.

4. Semmi újat nem tudunk már tanulni

Minden munkahely tanulási lehetőség kellene, hogy legyen. Ha úgy érezzük, semmi újat nem tudunk tanulni, akkor nézzünk vagy új beosztás, vagy új munkahely után. A szellemi stimuláció hiánya unalmat, alacsony energiaszintet, motiválatlanságot hoz, nem tudunk összpontosítani, ami egy idő után a munkánk rovására megy - annak ellenére, hogy pont azért jutottunk ide, mert túl könnyűek a feladataink.

5. A főnökünknek nincsenek távlati elképzelései

Megint csak nem lehet szellemileg szárba szökkenni, ha a főnökünknek nincsenek távlati elképzelései, céljai, víziói. A főnökünknek olyannak kellene lennie, akitől tanulhatunk, és fogásokat leshetünk el. Ha nincs tervük az üzletük felvirágoztatására, akkor sok mindent nekünk sem tudnak már kínálni.

6. Inkább befogjuk a szánkat

A megbeszéléseken inkább fel se szólalunk, nehogy tudálékosnak tűnjünk, vagy olyannak, aki mindig, minden áron a középpontban akar lenni. Ha már a stratégiák kidolgozásában sem erőlködünk, akkor mi marad? A váltás.

7. A saját főnökünket igazgatjuk

Mindannyian követhetünk el baklövéseket, de ha folyamatosan  hibákat találunk a főnökünk munkájában, vagy meglátunk olyan területeket, melyek erősítésre szorulnak, de ő ezeket magától nem veszi észre, akkor tényleg rossz helyen vagyunk. Ha a főnökünkre nézünk, és az jut eszünkbe, hogy ezt a munkát abszolút el tudnánk végezni mi is, akkor valószínűleg tényleg el is tudnánk végezni. Megint csak ideje továbbállni.

És ön hogy érzi magát a munkahelyén?

mfor.hu