Tízezer munkanélkülinek kínál tapasztalatot a neves brit ruházati lánc.
Olyan embereknek segít most induló programja során a Mark & Spencer munkahelyi tapasztalatot szerezni, akiknek egyébként nem lenne esélyük álláshoz jutni.
A lánc üzletei a következő három évben kettő illetve négy hétre foglalkoztatnak többek között hajléktalanokat, valamint fogyatékkal élőket. A cég már korábban is segítséget nyújtott hatszáz hajléktalannak, hogy munkahelyi tapasztalatokkal, valamint referenciával gazdagodva több esélyük legyen állást találni.
Luc Vandevelde igazgató szerint nemcsak a felkarolt embereknek pozitív élmény a program. A M&S alkalmazottai az átmenetileg foglalkoztatottak mentorai lesznek, és ez számukra is motivációt nyújt.
A cég a tervek szerint a későbbiekben fogyatékosokat, hajléktalanokat, diákokat, és munkába visszatérő anyákat támogat majd.
Hajléktalanoknak kínál állást a ruházati áruházlánc
Tízezer munkanélkülinek kínál tapasztalatot a neves brit ruházati áruházlánc.