A kis- és középvállalkozások (kkv) Eu-csatlakozás utáni fennmaradásnak egyik lehetősége, ha céghálózatokat alakítanak ki, ezt a gazdasági tárca pénzügyileg is támogatja - mondta Vágó Júlia, a GKM főosztályvezetője.
A Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében területileg, ágazatilag, illetve szakmailag szerveződő kkv-hálózatok támogatására a múlt év végén 62 nyertes pályázó összesen 521 millió forintot nyert el. Emellett az EU strukturális alapja támogatásával az idén január 15-én meghirdetett gazdasági versenyképességi operatív program pályázatán a kkv-k hálózatszervezésére 239 millió forintot, míg azok közös beruházásainak finanszírozására 1,6 milliárd forintot oszthatnak szét 2004 és 2006 között.
Márkus Imre, a MÁV Rt. miniszteri biztosa a kkv-k körében Csehországban, Szlovákiába, Lengyelországban és Magyarországon, egy japán alapítvány segítségével elvégzett kutatás eredményeit értékelő konferencián elmondta: ennek célja, hogy három hónappal az EU-csatlakozás előtt felhívják a kkv-k vezetőinek figyelmét a csatlakozás után várható buktatókra, a tapasztalatok megosztásával pedig útmutatót adjanak a kisvállalkozások számára.
Ishikawa Akihiro, a tokiói Cheuo egyetem projektvezetője közölte: az egy éve elkezdődött kutatás az idén fejeződik be és reményét fejezte ki, hogy annak következtetései hozzájárulnak a közép-kelet-európai kkv-k fejlődéséhez, illetve minél nagyobb számú fennmaradásához.
A kutatás megállapította, hogy a vizsgált négy országban nincsenek vállalkozási tapasztalatok, az intézményi háttér gyenge, hiányzik a tőke, a piaci és menedzsment ismeretek. És mindezek együttvéve melegágyai a kisvállalkozások csődjének. Hozzátette: az üzleti etika fejletlen, tapasztalhatók korrupciós jelenségek, a kisvállalkozások egymással szemben bizalmatlanok, ez pedig ahhoz vezet, hogy elszigetelődnek egymástól a kis cégek. Ebből következik, hogy az egyéni tapasztalatokat az egyedi know-how-kat nem lehet kicserélni, ami megakadályozza a kkv-k egészséges fejlődését. A kkv-k egyik másik fennmaradási módja lehetne a japán professzor szerint a saját technológia, az újítás és fejlesztés, ám ezt szintén hátráltatja a tőke és az intézményi háttér hiánya. (MTI)
Kapcslódó anyag
A kicsik válasza a globalizációra
Hálózatok és klaszterek a túlélésért
A kis- és középvállalkozások (kkv) Eu-csatlakozás utáni fennmaradásnak egyik lehetősége, ha céghálózatokat alakítanak ki, ezt a gazdasági tárca pénzügyileg is támogatja.