2p

Az IVSZ kiemelt szakmai támogatásával ma kezdődött az IT 2003 informatikai konferencia a Magyar Tudományos Akadémián. Kóka János a szervezet elnöke elemezte a jelenlegi helyzetet és vázolta a jövöbeli lehetőségeket.

Az "Informatika a hatékonyságért" mottóval megrendezett kétnapos szakkonferencián az infokommunikációs szakma, az informatikai felhasználók és a kormányzati szereplők széles köre képviseltette magát, az első napon 550-en regisztráltak a szakmai programokra. Az április 9-én és 10-én több mint 30 eseményt felvonultató IT konferenciát a legkülönfélébb szakmai előadások, szemináriumok, kerekasztal-beszélgetések és fórumok színesítik.

"A hagyományos magyarországi szakkiállítások és a szűk tematikájú konferenciák ma már nem tudják betölteni azt a szerepet a hazai informatikában, amit a nemzetközi szakrendezvények sikeresen valósítanak meg. A Cebit és az IT World óriási szakmai közönséget vonz és mértékadó az informatikai szakma számára. Évek óta foglalkoztunk magunk is egy hasonlóan magas színvonalú szakmai esemény szervezésének gondolatával. Célunk az volt, hogy egyrészt átfogó képet adjunk az iparág legfontosabb reprezentánsai, a felhasználók és az érdeklődők számára arról, hol áll most a hazai informatika, másrészt kijelöljük az információs társadalom jövőbeni útját. A Média Hungária Konferenciairoda – számtalan sikeres rendezvény szervezője – professzionális szervezéssel igazolta, hogy az iparág értékei demonstratívabban is kifejezhetőek. Az IVSZ az idén a szakmai értékek hozzáadásával kiemelt szakmai támogatóként járul hozzá a magas színvonalú, nagy látogatottságú konferenciához. A szövetség egyik fő törekvése, hogy az információs társadalom terjedése fellendüljön Magyarországon, amelyben az IT 2003 konferencia fontos előrelépést jelent." – értékelte az IT 2003 rendezvényt Kóka János, az Infokommunikációs Vállalkozások Szövetségének elnöke.

Az IVSZ az idén ősszel rendezi meg a szövetség életének legjelentősebb rendezvényét, a X. IVSZ Menedzser Találkozót, amelyet nem csak a kerek szám, de a Neumann Centenárium és Emlékév is kiemelten fontossá tesz.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!