2p

A Sony PlayStation legújabb verziójának megjelenése előtt szeretné meghódítani a Microsoft az Xbox 360 játékkal a kelet-európai és a közel-keleti játékosok szívét. Ennek érdekében az említett piacokon a közeljövőben komoly offenzívába kezd.

Az Xbox 306

Eddig az Egyesült Államok mellett Nyugat-Európa és Japán volt a szoftveróriás konzoljának legfontosabb célpiaca, a közeljövőben azonban újabb területeken kívánnak komolyabb értékesítési akciókat indítani. A régiónkban Oroszország mellett Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon vár a Microsoft nagyobb felfutást.

Az eredményes terjeszkedés érdekében több nagy elektronikai lánccal sikerült megállapodniuk, a német Media Markt mellett a DSG Internationallel. Ennek köszönhetően itthon több áruházban megjelenhetnek a közeljövőben a konzolok, a már említett Media Markton kívül a szintén ehhez a csoporthoz tartozó Saturn, illetve a DSG leánycég Elektroworld boltjaiban is.

Az iparági elemzők szerint nem véletlen az új piac felé történő - vélhetőleg igen agresszív - nyitás. Az Egyesült Államokban ugyan jól debütált az Xbox 360, ám a PS számára hazai pályának számító Japánban közel sem volt olyan eredményes a Microsoft konzolja. Így az év második felében megjelenő új PlayStation és az Xbox közötti csata elsősorban az európai piacon fog eldőlni.

Menezdsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!