
Bill Gates
Ezen a héten a második bíróság utasítja el a cég keresetét. Jelenleg a cég IBM-dokumentumok beidézésével próbálta meg igazolni magát, ám a bíró szerint ezzel a lépéssel a vállalat csak alá akarja aknázni az Európai Bizottság munkáját.
A Microsoft olyan titkos dokumentumokat szeretett volna beidéztetni, amit az IBM azért biztosított az Európai Bizottság számára, hogy azok segítségével bebizonyosodjon, hogy a Softvergyártó bűnös a bizonyos trösztellenes ügyben. A Microsoft európai kéréséhez hasonlót utasította el egy bostoni bíró a hét elején. A két esemény között sem unatkoztak a mamutcég ügyvédei, Texas államban ugyanis szabadalmi pert vesztettek a z4 Technologies ellen. Bill Gates cégének 115 millió dollárt kell fizetnie, ha nem él fellebbezési jogával - írta az msnbc.
A Media Player ügy
Az Európai Bizottság 2004 márciusában 497 millió eurós rekordbírság megfizetésére kötelezte a Microsoftot, és emellett úgy döntött, hogy meg kell osztania riválisaival szoftverének forráskódját és fel kell ajánlania a Windows-t a Media Player-kötöttség nélkül. Ezen felül kell a cégóriásnak napi kétmillió eurót kell fizetnie, mivel az Európai Bizottság szerint nem tett időben eleget a forráskód-megosztásnak - írta korábban az mfor.hu.